Olykor a béke megteremtéséhez több erő kell, mint a harchoz

A lelki nyugalom nem egy kiérdemelt vagy megszerzett dolog, mivel valódi éned már eleve nyugodt. Inkább azt igényli, hogy olyan légy, mint egy szobrász, aki addig dolgozik a márványtömbbel, amíg fel nem tárul a benne rejlő remekmű. Ha főleg a lelki nyugalmadra irányítod a figyelmedet, akkor feltétlenül óriási megkönnyebbülést érzel majd.
Július 27. péntek több szempontból is fontos nap volt. Telihold napja, de egy Oroszlánok kapujának nevezett időszak első napja is, amely augusztus 12. – ig tart. Ezalatt az időszak alatt szembesülhetünk újra a régi mintáinkkal és dönthetünk, hogy újra játsszuk, vagy átalakulásra engedjük őket.
Mély belső figyelem és önazonosság szükséges ahhoz, hogy meghalljuk belső hangunkat, hogy helyesen tudjunk dönteni, választani. Valójában ennek a tudatosságnak a megerősítése, fejlesztése egyre fontosabbá válik még egészen 2019. elejéig. Olyan, mintha kapukon lépnénk át, amelyek lehetőséget jelentenek az emelkedésre, a rezgésszint változásra, ami a Földön mostanság zajlik.
Érezzük ezt mindannyian, ki kevésbé, ki jobban.

A Vízöntő az összefogás, az emberségesség, a közösségi szerepvállalás csillagjegye. Arra emlékeztet, hogy mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk és tetteinkkel mindenki más javát is szolgálnunk kell. Az áramlás öröm és jelenlét is egyben. Ebben az állapotban az elménk jó helyen van: a szívünket szolgálja. Nem áll ellen, nem blokkol, hanem a szív alárendeltjeként megvalósít, kivitelez. Felszabadultak vagyunk és mosolygunk.

Döntéseket kell hoznunk a további utunkkal, önmagunkkal kapcsolatban, de ezek úgy tudnak a legtisztábban megszületni, ha befelé figyelünk és emeljük a rezgésszintünket.

Eckhart Tolle szavaival élve  – ” Szükség van a szétesésre ahhoz, hogy valami új kezdhessen növekedni.
Az egyik feltételezi a másikat. “

 

A kis herceg  Antoine de Saint-Exupéry legismertebb regénye. A könyv több dologra is figyelmeztet, mint az ősi bölcs tanítások örökké tartó igazságára, melyet sokszor semmibe vesz az emberiség. Feltárul a világ egy másik látásmódja, amelyet a szerző gyerekkorában ismert, de mindaddig nem tudott megosztani másokkal: ez az, amikor meg tudjuk látni, ami a felszín mögött rejlik.
Ezt nyomatékosítja a róka idézete is:  „Az emberek elfelejtették ezt az igazságot.”
Bár a történet az ajánlás szerint gyermekeknek íródott, a felnőttek számára is jelentős üzenetet hordoz.
A kis herceg a tiszta lelkű gyermek, aki nem sokat tud a rajta kívül álló emberi világról. Őszinte, érdeklődő, nyitott személyiség.  A pilóta az átlagember, akit többnyire lekötnek a mindennapok, de sejti, hogy ennél többet is tartogat az élet és szeretné felfedezni ezt. A kis herceggel való találkozás újra felfedezteti vele azokat a régi szép időket, amiket gyerekkorában tapasztalt meg, amikor még inkább észrevette a boldogságot jelentő valós dolgokat.
Fogadjátok sok szeretettel Antoine de Saint-Exupéry ajánlásait, sok szeretettel küldöm nektek.
  • Uram, nem kérek csodákat és lehetetlen dolgokat, csak annyit kérek, hogy adj erőt a mindennapokhoz, hogy megtanuljam értékelni a kis művészi léptek fontosságát.
  • Add, hogy legyek figyelmes, találékony, miközben a napi rutin részét képezi az életemnek és tudjak megállni akkor, mikor a felfedezéseim, a tapasztalataim szembejönnek velem.
  • Taníts meg arra, hogy jól tudjak bánni az időmmel és hogy különbséget tudjak tenni a fontos és kevésbé fontos dolgok között.

 

  • Kérlek, adj erőt, hogy ne csússzon szét az életem, tudjam racionálisan beosztani az időmet, ismerjem a korlátaimat és hogy megleljem az alkotásban, a művészetben az örömömet.
  • Segíts, hogy megértsem azt, hogy az álmok olykor nem segítenek, mint ahogy az sem, ha visszavágyok a múltba. Ehelyett inkább értékeljem a jelen pillanatát, annak fontosságát.
  • Segíts abban, hogy megértsem azt, hogy a nehézségek, a vereségek, az elégedetlenségek hozzájárulnak a fejlődésemhez, ami által tapasztaltabb leszek.

 

  • Emlékeztess arra, hogy a szív mindig konfliktusba kerül a rációval.
  • A megfelelő pillanatban adj erőt és bátorságot.
  • Adj türelmet és emlékeztess arra, hogy minden probléma rendeződni fog egyszer.
  • Ajándékozz meg gazdag fantáziavilággal és azzal, hogyha valaki rászorul, tudjak neki szállást, étkezést biztosítani.
  • Adj erőt, hogy segíteni tudjak az elesetteken és, hogy ne ijedjek meg a fontos lépések megtétele előtt.
  • Mutasd meg nekem az igazit, a valót, amire leginkább szükségem van.
  • Tanítsd meg nekem a kis lépések művészetét!
    – Antoine de Saint-Exupéry –
Programjaim úgy állítottam össze, hogy mi is ezzel a hullámmal tudjunk haladni, hogy az mindenkinek segítség lehessen ebben a folyamatban.
Érdeklődéssel és határtalan szeretettel várlak.
Amennyiben szeretnél velünk együtt haladni, fejlődni, változni kérlek töltsd ki az alábbi kérdőívet:


A legtöbb nő/férfi rengeteget eddz és tornázik, mégsem éri el a kívánt változást. A mai tudatos nők/férfiak már vigyáznak az egészségükre, azaz sportolnak, azonban hamarosan feladják, mert nem érik el a kívánt célt testükön. Sokan már azt is belátják,hogy az étrendi változtatás fontosabb,mint az edzés, de van még valami, amit én úgy érzékelek,hogy sokan még figyelmen kívül hagynak. Pedig a titok nyitja itt van elásva.Te mit gondolsz erről?

Elgondolkodtál már azon, hogy majdnem mindannyian ismerjük saját horoszkópunkat, tesztek sorát töltjük ki Önmagunk jobb megismeréséért, ugyanakkor személyes táplálkozási igényeinkről alig tudunk valamit?!

Kezdtél már el olyan diétát, amellyel a legjobb barátnőd/barátod csodás eredményeket ért el, Te pedig a fogyás és a kicsattanó energia helyett finoman szólva sem hoztad életed legjobb formáját? Majd magadat okoltad, amiért nem volt elég kitartásod és erőd elérni a kívánt célt? Pedig nem benned volt a hiba! Hiszen nem az a kérdés,hogy milyen az igazán egészséges táplálkozás, hanem az, hogy SZÁMODRA mi a tökéletes étrend!

Szeretnél-e részt venni „ Az iránytű a változtatáshoz „ névre hallgató komplex programban, ahol egyszerre foglalkozunk a gondolkodásmód, a táplálkozás és a testedzés területeivel 100%-ban személyre szabottan. A módszer, mely egy szinttel feljebb emel – már sokaknak bizonyított.

Kérsz a programról bővebb információt?

Részt vennél-e mini workshopokon 2 – 3 óra elfoglaltsággal, ahol 1,5 óra mozgás, 1,5 óra eszmecsere , amolyan kérdezz , felelek zajlik az adott témakörökben? Ahol megtudhatod mit tegyél, hogy egészséges és szép legyél? Ahol végre rájössz, hogy miért nem működik a fogyókúrák 90-95 %-a? Mitől lesz a test egészséges? Mitől keletkezik a túlsúly? Mitől tűnsz minimum 10 évvel fiatalabbnak? Mitől lesz egészséges és feszes a bőröd? Hogyan leszel Önmagaddal elégedett, vonzó, szexi nő/férfi? Ahol akár azt is megtudhatod, hogyan találd meg életed párját vagy hogyan varázsold még szebbé jelenlegi kapcsolatod?
Részt vennél-e?

MELYIK IDŐPONTBAN?

Mindez mennyi befektetést érne meg mindez neked alkalmanként?

Egy főzőtanfolyam keretén belül megismerkedhetsz az egészséges étkezésre alapuló életformával, az egészséges és tudatos táplálkozás alappilléreivel, az egészséges étkezés szabályaival. A tanfolyam elején egy rövid elméleti résszel indulunk, majd ezt követően közösen egy 4 fogásos menüt készítünk, amit aztán együtt el is fogyasztunk. A tanfolyamhoz kapsz egy összeállítást eddigi főzőtanfolyamaim kedvenc receptjeiből. Az alapanyagokat mi biztosítjuk.
Részt vennél-e egy olyan komolyságú főzőtanfolyamon, ahol megismerkedhetsz az egészséges táplálkozás alapjaival? Ahol elméleti és gyakorlati tudást is kapsz arról mit egyél, hogy tele legyél energiával? Ahol megismerheted a tisztító étrendet, hogy megtisztulj, karcsúbb és egészségesebb lehess.  Hogyan is kezd el? Hogyan haladj a gyakorlatban? Hogyan tedd változatossá és egészségessé az étkezéseidet?
Részt vennél-e?

Mindez mennyi befektetést érne meg neked?

Legjobb ajándék az egészség! 
Értjük-e azt, hogy mit akar nekünk kommunikálni a testünk?
Meg akarjuk-e hallani vagy nem?
Hajlandóak vagyunk-e életmódot váltani vagy várunk addig, amíg kényszerítve leszünk rá?
Értjük-e?

Gyermekként végtelen energiánk van és használjuk is reggeltől estig.
Na de hová is tűnik el ez az életerő? Miért lesz az örökmozgó, fáradhatatlan és életvidám kisgyerekből fáradékony, súlyproblémákkal küszködő, beteges felnőtt?
Hogyan éld egészségesen és energikusan az életed?

Érdekelnek a kérdésre feltett válaszok és hasonló felvetett témák?
Részt vennél- e Klubunk előadásain, találkozóin?

Személyes vagy online program érdekelne inkább?

A közeljövőben érdekelne-e az alábbi programok közül valamelyik?

- Csapatépítő, közösségi hétvégés programok, kirándulások
- Hosszú hétvégés elvonulások mozgásprogramokkal összekötve

Szeretnél-e klubtagként kedvezményekben is részesülni nálunk?

Érdekel-e gy zárt facebook csoportban való részvétel joga?

Hogy bármikor elérhess minket kérdéseiddel és érezd a csoport támogató erejét és a figyelmet. Hamarosan megosztok egy kéthetes méregtelenítő programot is, amit, ha kedved tartja velem együtt végezhetsz el egy előzetes konzultációt követve.

Miért szuper a közösség? Miért is csatlakozz hozzánk?

Egyedi mozgás és életmódváltó programjainkkal azok számára is lehetőséget adunk, akik úgy érzik önbizalomhiánnyal küszködnek, akik szeretnének egy szuper közösséghez tartozni, jó társaságban és hangulatban kemény és pörgős edzéseket vagy jógás és meditációs foglalkozásokat kipróbálni. Jobbnál jobb közösségi programokkal, kirándulásokkal, túrázásokkal kedveskedünk vendégeinknek. Edzőink remek csapatának és az edzések csapatépítő erejének köszönhetően az edzésre járó társaság összekovácsolódik. Ennek a baráti csapatnak lehetsz Te is részese!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*